Sephtona/Freiellla Csüt. Szept. 08, 2011 8:25 am
Keith szemszöge
- Csak? Drágám, azt hittem, hogy Arleth neked ennél egy kicsit fontosabb. De nem, nem csak ezért. Aggódom érted. Hogy érzed magad? Az a látomás megviselhetett. Borzalmas lehetett látni a halálát... *Keith tényleg aggódott. Nem volt érzelgős típus, ezt is próbálta a legérzelemmentesebben elmondani, de azért közölni Katherie-nel, hogy fontos neki. *
Arleth szemszöge
* Arleth megint a pokolban volt. Most viszont máshol. Amikor kinyitotta a szemeit, egy trónon ült. Körül sem kellett néznie, a hely teli volt alvilági lényekkel. A legfurcsább viszont mégis az volt, hogy áhítattal és tisztelettel néztek rá. Csodálkozva nézett magára, amikor megérezte a fején az égő tiarát, és a furcsa öltözetet. Hosszú, piros bőrruha volt rajta, mély dekoltázzsal, vékony pántokkal, könyökig érő fekete bőrkesztyűvel. A karjai a trónon voltak - leláncolva. Ahogy húzta a kezeit, a lánc nemhogy engedett volna, de erősödött, és úgy érezte, hogy karjai égen. Csak nagy akaraterejének köszönhette, hogy nem sikított fel. Balra nézve két ártatlannak tűnő udvarhölgyet látott, de amint azok felpillantottak, észrevette teljesen fekete szemeiket és kígyókra emlékeztető hosszú, villás nyelvüket. Jobbra pillantva egy másik trónon ült, ahol meglátta, az egyszerre vonzó és taszító férfit. *
- Hogy kerülök ide már megint? Még élek, és az Leyára mondom, nem követtem el olyan sok bűnt, amiért megérdemlem a Pokol Királynője címet! * Ismét megpróbálta kiszabadítani kezeit, de annyira fájdalmas, égő fájdalom keletkezett a kezébe, hogy felsikított. *
- Most nem érek rá magyarázkodni, drágám. Csak pár percig élvezheted vendégszeretetünket, mert mint mondtad; még élsz. Nemsokára találkozunk, királynőm! * A lény szájából már jött a megszokott tűz, és Arleth ismét az erdőben találta magát, ijedségétől vacogva átkarolta térdeit, és halkan sírdogálni kezdett. *