Sephtona/Freiellla Pént. Nov. 11, 2011 6:02 am
Dazdemon szemszöge
* Felmentem a fogadó földszintjére. Vidám zene szólt, mindenki báli ruhában virított. A díszlet ismerős volt, amikor legutóbb itt vadásztam (jobb szeretjük így nevezni a léleklopást, mert az egy kicsit röhejes) akkor is volt ilyen bál. Körbenézve eltöltött az elégedettség. Amerre csak jártam, mindenkit elért a balszerencse. Itt-ott valaki tánc közben rálépett a másik lábára, a konyhából kiabálás hallatszott (remélem felgyullad ez a viskó...), engem pedig eltöltött az elégedettség. A bosszúvágyam hatására az erőm tudat alatt elkezdte a bosszúálló hadműveletemet. Annyi pusztulást és kisebb-nagyobb bajt hozok ezekre az ostoba halandókra, amennyit csak tudok. A pultnál egy csinos, mélykék ruhájú lányt pillantottam meg. A maszk takarta az arcát, de fiatal volt, azt hiszem 15-16 éves (nem igazán ismerem fel ezeket az emberi korokat, magamat olyan 19-20-nak tippelném kinézetre), a lelke pedig olyan ártatlan, mint a frissen eső harmatcsepp. Szomorúnak tűnt, de élete utolsó perceibe csempészek egy kis boldogságot...Odamentem hozzá, majd kezemet a vállára tettem. Ő megpördült, először félősen, majd áhítatosan bámult rám. *
- Ne haragudj, sétálnál velem, ha megkérlek? * hangom selymes volt, elbűvölő. A lányt zsinóron rángattam. Hát hol itt az izgalom? Ostoba libák, bezzeg a régebbi nők, bennük volt tartás! A lány bólintott, hevesen, mint aki attól fél, hogy köddé válok. Felajánlottam neki a kezemet, ő pedig belém karolt. Nem az elülső bejáraton vezettem ki, hanem a hátsón. Az zárva volt, de egy apró kis trükk, és tádá: a zár nyitva. A lánynak semmi se tűnt fel, egész végig az arcomat bámulta. Rajtam nem volt maszk, ezt a pokolian szép arcot szabadon lehetett látni. Ruháim sem éppen illettek egy bálba (tekintve, hogy több száz évvel ezelőtt voltak divatban), de a kisugárzásom elnyomta ezeket az apróságokat. Kint sötété volt, de érezni lehetett a levegőben, hogy közeledik a hajnal. A lány csüngött a karomon, olyan erősen szorította, hogy szinte fájt. Ragaszkodó típus. Idegesítő liba.
- Mond, mi a neved? * érdeklődött kuncogva. Ah, kellett nekem egy kislánnyal kezdeni. *
- Dazdemon * mondtam ki gonoszul vigyorogva, majd minden figyelmeztetés nélkül a lány ajakira hajoltam és megcsókoltam. ő megdöbbent, de visszacsókolt. Ez könnyen ment. Adtam ennek a fruskának pár másodpercet az élvezkedésre, majd magamhoz szorítottam, szemeim újra démoniban pompáztak. Elkezdtem fogyasztani a vacsorámat. A lány számára észrevétlenül szívni kezdtem a lelkét, méghozzá a száján keresztül. Nem feltétlenül kell a száján, elég ha egy testrészünk érintkezik, lehet az bármilyen, de jobb szerettem ezt a megoldást. A lány érezni kezdte a lelkének távozását, mert szemei kipattantak, döbbentté tágultak, majd arca sorvadni kezdett. Ezért szerettem jobban ezt a megoldást: érezni a számban a sikolyait! A halál édes zenéje kíséri vacsorámat. Arcán az erek egyre jobban látszódtak, bőre szürkült, teste egyre hidegebb lett, merev. Amint a lelke utolsó cseppje is elhagyta ifjú testét, szorítása elgyengült, majd megszűnt. Szíve leállt. Én meg jóllaktam. *
Megjegyzés: Úgy gondoltam, hogy az embereknek a lélek ad erőt, méghozzá életerőt. Ha ez elfogy, vagy kihuny (halálkor), akkor a test meghal. Dazdemon úgyszólván az életerőt szívja el, aminek köszönhetően a saját életereje nő, mintha aludna, vagy enne.
/