Arleth szemszöge
* Arleth éppen csak, hogy belépett a szobájába, már tudta, hogy baj van. A vastag, sötétkék bársonyfüggöny el volt húzva az ablak előtt, a hirtelen sötétségben semmit se látott. Tisztán emlékezett rá, hogy ő elhúzta a függönyöket, hogy a nap besüssön a szobába. Egy erősebb széllökésnél kicsit megmozdultak a függönyök, és Arleth megpillantotta azt az arcot, amit sose szeretett volna *
- Szervusz, édesem * köszönt felé az ezüst szőke hajkorona tulajdonosa. Arleth döbbenetében eltátotta a száját, nem fogta vissza magát, tudta, hogy régi szerelme ismeri őt, mint a tenyerét. Meglepően keveset változott. 15 éves korában látta utoljára, amikor a fiú 17 volt. Már akkor is jóképű volt, de akkor halványkék szemeiben még csillogott némi élet. Arleth most nem látta azt a csillogást.
- Mit keresel itt? * kérdezte gorombán. Kezét úgy tartotta, hogy könnyedén elérhesse a ruhája ujjába rejtett tőrt. Tudta, hogy a fiú éjjeljáró, és az eltalálásának esélye szinte egyenlő a nullával, de így jobban érezte magát.
- Ejnye, hát így kell üdvözölni a férfit aki jobban ismer téged bárkinél? * duruzsolta Keith, lustán nekidőlve a szekrényének *
- Egyáltalán hogyan jutottál fel ide?
- Az ablakod tárva nyitva volt, édesem.
- Ne hívj édesemnek!
- Fura * szólt töprengve a férfi *, régen imádtad ha így szólítottalak. És akkor sose adtad elő a bátrat. Most se tedd. Felesleges. Tudom, hogy félsz.
- Miért jöttél? Tudod, szeretnék lepihenni, de ha itt vagy, nem fog menni.
- Régebben bezzeg mennyit pihentünk együtt * kuncogott fel álszerényen Keith. * De nem húzom az időt. Meg kell öljelek.
Arleth hirtelen nem kapott levegőt.
- A király bérelt fel * folytatta színtelen hangon a férfi. * Tudod, a nép annyira ostoba. Mindenki azt hiszi, hogy elraboltak. Amikor szüleid meglátták, hogy nem vagy a szobádban, azonnal riasztották a királyt. Így nem vették észre, hogy eltűntek a ruháid, az ékszereid, mindened! A király pedig rögtön lezáratta a szobád, észrevette ezeket, és tudta, hogy nem elraboltak, hanem megszöktél az esküvő és Valorian elől.
- Akkor miért akar megöletni? Az ember azt hinné, hogy vissza akar ráncigálni.
- Tudod, nem akárhogy kell téged megöljelek. Le kell vágnom a fejedet, és kivágnom a szívedet.
Arleth nehezen tudta visszafogni az öklendezést, de valamilyen fura módon elmúlt a félelme.
- Ezeket el kell vinnem a királynak, és ő úgy fogja beállítani, mintha egy csomagot kapott volna Ruard Lopesa királytól. Így pedig, megakadályozhatatlan lesz a háború. Elvégre, képes lenne-e a nép megbocsátani annak a gonosz derioninak, aki ily' kegyetlenül meggyilkolta a hercegnőt? Nem hiszem.
- Akkor mire vársz? * kérdezte bátran Arleth, habár bátorság csupán szavaiban volt * Ölj meg, itt az alkalom!
- Még nem, szerelmem. Illetve, régi szerelmem * a férfi újra felkuncogott az olcsó poénon * Most csak szólni akartam. Élvezd ki utolsó napjaidat. Egy hét múlva, éjfélkor itt leszek, édesem. Készülj fel.
Mielőtt a lány szólhatott volna, a férfi kiugrott az ablakon, Arleth előtt pedig minden elsötétült.
Eper Szomb. Szept. 03, 2011 5:49 am
