Sephtona/Freiellla Vas. Szept. 25, 2011 2:29 am
Arleth szemszöge
* Arleth lassan, kellemes iramban érkezett meg az erdőbe, pontosan arra a helyre, ahol reggel ébredt. Most sokkal félelmetesebb volt, mert semerre nem nyüzsögtek az állatkák, nem volt fény, csupán az a minimális, amit a hold adott. Habár Keith azt mondta neki, hogy még van ideje, tudta, hogy a férfi nem fog tovább várni. Ismerte Keithet, és akit ismert, az nem volt gyilkos. Még mindig kételkedett abban, hogy valóban megöli-e, de tisztában volt vele, hogy ha Keith nem teszi azt, amit a király mond, akkor őt ölik meg. *
~ Inkább én haljak meg, mint még sok ember. ~
- Szervusz Keith * köszönt a férfinek, amikor meghallotta a háta mögött reccsenő faág hangját. *
Keith szemszöge
- Arelth! * szólalt meg köszönésképpen kissé rekedtes hangon. Pár pillanatig csend volt, amit csupán a férfi krákogása tört meg. Keith borzasztóan érezte magát, mint aki beteg. Keze alig bírta tartani a nehéz tőrt (amit ironikus módon kifejezetten erre az alkalomra készítettet), szíve hevesen dobogott, és minden egyes porcikája tiltakozott az ellen, amit tenni akart. Arleth mégiscsak a régi szerelme, akivel igaz, hogy már semmi szerelemre hasonlítót nem érezte egymás iránt, de - magának is nehezen vallotta be - szerette őt. Mint barátot. *
Arleth szemszöge
- Eljött az idő, ugye? * fordult Keith felé mindenféle félelem nélkül. Aminek meg kell történnie, az meg is fog. Ez a sors. Az eső ebben a pillanatban kezdett el zuhogni, eláztatva a lány haját és ruháját, de az nem zavartatta magát, mindenféle szégyenlősség nélkül kitárta a karjait, arcát az ég felé emelte és élvezte az életében lévő utolsó esőcseppeket. *
Keith szemszöge
- Arleth, én nem akarom megtenni * A férfi hangja borzasztó kétségbeesett volt, és mindkettejük legnagyobb megdöbbenésére az esőcseppek mellett már az ő könnyei is potyogtak. *
- Keith * szólalt meg most a fiatal nő. *, meg kell tenned! Ha nem teszed a király öl meg! És nem csak téged! Mindenkit, aki fontos neked, akár egy kicsikét is!
- Azt hittem képes leszek rá, de nem...azt hittem, haragszom rá amiatt, hogy elhagytál! De nem! Nem érzek semmiféle bosszúvágyat!
Arleth szemszöge
* Arleth közelebb lépett a férfihoz, és mintha az csak erre várt volna, a lábai elé térdelt, és zokogva ölelte át a combjait. A lány szomorúan kezdte simogatni a férfi selymes, szőke haját, miközben a fülébe suttogott. *
- Shhh, semmi baj! Nem lesz semmi baj! Nem akarod senki életét kockáztatni, ugye? Akkor meg kell tenned!
Keith szemszöge
* Keith lassan összeszedte magát és bólintott. Szépen lassan felállt és átölelte a lány derekát, és lassan táncolni kezdtek az esőben, a pocsolyák közt, zene nélkül. Mindketten bánatosak voltak, egyikük sem vágyott arra, aminek el kellett jönnie. Végül Keith megfogta tőrét és egy olyan pillanatban, amikor a lány nem figyelt, annak szívébe szúrta. Arleth szemei először döbbenten kitágultak, ahogy lenézett és meglátta a belőle kiálló rubinköves tőrt, és megérezte a szájából kibugyogó vért. A következő pillanatban teste elernyedt, és holtan esett a össze. Keith immáron zokogva borult a lány mellé, hogy aztán lecsukja annak nyitva maradt szemeit. Annyira megsajnálta így a lányt, hogy nem akarta levágni se a fejét, se kivágni a szívét. A tőrt finom mozdulatokkal húzta ki a nőből, majd amikor azon is meglátta a rengeteg sok vért, zokogva dobta el azt is. Nem bírt többet ránézni a testre. Azt akarta, hogy valaki megölje. Hogy volt képes erre?! Bűntudatosan kezdett el rohanni a fogadó felé, hogy elmondja "barátainak" mekkora szörnyeteg is ő.
/